Őrség - 2010. - Dunatáj Fotókör

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

KLUBÉLET > Fotós túrák

Őrség – 2010. október 8-10.

Utazás az Őrségbe

Minden jó, ha a vége jó – mondja a magyar példabeszéd. A fotókör tagjainak jó hittel, bejött a mondás. Első összejövetelünk óta ötletszerű megszervezés dominált. Mikor ki, hogyan vállalta. Az idei kiruccanást a vadkacsák, róka komák, és erdei nagyvadak derék természetfotósa Polgár Tibor barátunk vette a vállára – tegyük hozzá – a dolgok minden következményével. Aki mer, az nyer – gondolhatta csöndes beszédű barátunk. Be is jött neki – nagy szerencséjére -, mert a cikizés elmaradt.
A Dunatáj Fotókör utazó 11 tagja, fotóscuccokkal, óriási hátizsákokkal és „kiegészítő felszerelésekkel” és a felhőkkel teli aggodalommal indult el őrségi felfedező útjára.

Az út

Hartán Vinczúr Balázs kedves nővérével foglalt helyet Tóth János barátunk kocsijába, és uccu neki a párszáz kilométernek, melyet végigkísért az alacsonyan szálló fellegek vonulása. Rövid pihenő után a Somló mandula illatú hegyleve és a 11 hírhedett fotós könnyedet kedve jelezte: együtt a csapat. Biz’ a java elmúlt a levescsárdásnak, amikor némi tudakozódás és félrehallás után megtaláltuk a sok „…szer” közül Baksaszert, a nevezetes és időközben ezer ágra ontó napfényben fürdő Tókert Vendégházat.

Az őriszentpéteri este

A sok vendéget átvészelt házigazda házaspár a rutinosok forma szövegével tájékoztattak a szükségesekről, ami után az éhes siserahad hímnemű tagja járták az erdőt a nedvességtől átitatott gallyakért,. Tóth János „főzőmesterünk” északi sark jegesedésével egetlen tömbbe fagyott lábszárpörköltalap melengetésével kezdett hozzá a nedves puhafával, de kemény akarattal, hogy jól aláfűtsön. A lemenőnap kojtoló csípős füst teremtette változó színekbe keveredett világgal alkalmat teremtett az elsődíjas kattintásokra. Az egyre csípősebb esti szellő a közben megfőtt ínycsiklandozó étel illatával terelt be mindannyiunkat a hosszú asztal mellé, ahol szorgos asszonyi kezek végső soron megteremtették az ételillattal teli helyiség kellemes esti varázsát.

Vacsora előtte elnök úr jóvoltából némi gyomornedvet előkészítő itóka is körbejárt. A kellemes meleg zsongásában a másnapi fotótúra került terítékre, minthogy Polgár barátunk Regényi Gáborral bejelentették, hogy a hajnali köddel ébrednek, és mennek nagyvadra” vadászni”.

Ebben az időben Bedi Gyuláék még alig hagyták el a Balaton vidékét, de jöttek, mert tudni kell, hogy nélkülük nincsen kiruccanás. Esti tíz felé be is futottak.

Kilométerek-hazánk legnyugatibb csücskében

A tucatnyi …szer (vigyázata a betűtévesztésre) világából a kora reggeli (8 órai) früstök után totális napfény alatt Tibor javallatára a csapat kiválasztotta Templomszert, a XIII. századi románkori falusi templom megtekintését. Némi topogás után irány a füzéresen elhelyezkedő első település Szalafő, a jellegzetes őrségi boronaházak még megmaradt birodalma. Expók kattogása törte meg az Őrség ősi csöndjét. Ami azt követően sem maradt abba még a szüreti felvonulás forgatagában sem, majd később a boronaházak csodáján, és a Kemeneshát délnyugati erdejének sokféle sokszínű, apró és termetes gombáinak láttán meg egyáltalán nem.

Világítótök – csillagos ég – hajnali szarvasbika

A maradék lábszárpörkölt újramelegítésének közbepottyant kozma komájának kellemes zamata után a társaság neki indult az őriszentpéteri „tökös” éjszakának. Másnap az elszántak és korán ébredők csapata pirkadat előtt és a köd leple alatt hosszú sorokban osontak nagyvadra vadászni, Mások vasárnap szent napján egyéb kényelmi szempontokat szem előtt tartva nekiindultak a „szerek” világának, úgymint Városszer, Alszer, Felsőszer, Kovácsszer, Siskaszer, Galambosszer, Keserűszer, Templomszer, Égésszer, hogy Pityerszerről és Csörgőszerről ne is tegyünk említést néhány még elmaradt mögött – csupán emlékeztetőül. A begyűjtött fotók tán-talán emlékeztetnek a szép napok, őszbefordult emlékére.

A vasárnapi harangzúgása közepette rendezett szállásköltségek után hazafelé indultunk. Azért az első csöndes úti csárda a korgó gyomrokat kielégítette.

A jóllakottság érzésével; uccu a vörösre festett 8-asnak, mely jelezte az évszázad bauxit-timföld katasztrófáját – emlékeztetőül. A KRESZ táblák 8-as úti rengetegében mondhatni teljesen véletlenül a csapat egy tagja „rosszra fordult”, de az isteni gondviselés meghozta gyümölcsét, és a végtelennek tűnő körforgók egyikében teli szájjal integettünk egymásnak. Ez nem is lehetett másként ezen a héten, hiszen a csapat összeforrt.

Ha már Harta a kezdet, ott a végállomás is. Öröm és fáradt búcsúzás; némi te tartozol neki, én neked, ő meg nekem, én mag kinek is…? Irány haza a fürdőkád forró vizébe.

Jó volt együtt! … úgye?