Első bemutatkozása 2004. augusztus havában volt az akkor még Kalocsai Fotóklub nevet viselő szervezetünknek. A Magyar Fotográfia Napjához kötődően fotótörténeti kiállítást szerveztünk, ahol a Madarász fotográfus dinasztia képeit, az addigra már megszűnt műtermük használati tárgyait, üvegnegatívjait mutattuk be, a Viski Károly Múzeumban és a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárában őrzött fotográfiákkal együtt. A galéria előterében a klub tagjainak képeit, illetve az általunk kiírt fotópályázat legjobbjainak fotóit állítottuk ki.
Kíváncsi tekintetek közepette, múlt pénteken délután tartotta meg
a Dunatáj Fotókör Egyesület a 15 Fény-Év című jubileumi kiállítását,
amelynek a Városi Galéria adott otthont. A jeles alkalomból Péjó Zoltán a szervezet elnöke foglalta össze a mögöttük álló másfél évtizedet, amely több elismert helyi fotográfusnak és mérföldkő számba menő tárlatnak köszönhetően vált meghatározóvá. Ennek a termékeny időszaknak a képes lenyomatait láthatja a közönség. Az egyesület elnöke 15 Fény-év című kiállításon kifejtette, hogy több Kalocsa és térségi kiadványból is visszaköszönnek a csoport tagjainak fotói. A vezető említést tett arról, hogy a Fotóművészeti Nyári Egyetem ugyancsak az ő ötletük nyomán valósulhatott meg.
Továbbá kiderült, hogy másfél évtized távlatából egy országos elismerést is sikerült bezsebelnie a kreatív szervezetnek.
/Forrás: koronafm100.hu Fotók: Ádám Péter/
Erdélyi Napló 2018.
Fotóstúrán Székelyföldön-ezzel a címmel nyílt meg a Dunatáj Fotókör kiállítása a színház előcsarnokában. Naplemente, viseletbe öltözött kislányok, díszes kapu egyaránt lencsevégre került.
Az alkotócsoport tagjai június végén jártak egyhetes fotótúrán Erdélyben, amelynek válogatott termését akasztották most falakra.
A 48 csodálatos, látványos képet számláló, 2019 január végéig ingyenesen látogatható tárlat megnyitóját a vasárnapi gyertyagyújtó-ünnepséghez időzítették, így már a megnyitó napján sokan fordultak meg az alkalmi kiállítótérben. A Dunatáj Fotókör elnöke kifejtette, mi volt a kiállításba válogatott képek rendező elve.
Hozzátette, hogy az erdélyi és a kalocsai alkotóklubok közötti kapcsolat sokat mélyült a nyári tábor óta.
"Fény - dinamika" 2018.
Gondolatébresztő, gyönyörködtető és néhány percre egy másik Kalocsába repítő fotótárlat nyílt meg szombaton a Nicolas Schöffer Gyűjteményben.
A helyi Dunatáj Fotókör által összeállított, „Fény-dinamika” című anyag azokra a helyi szépségekre, a napi rohanásban elsikkadó jelenségekre fókuszál, amit mi, akik itt élünk, jól ismerünk, de nincs időnk rájuk csodálkozni.
A június 16-ig, a múzeum nyitvatartási idejében ingyenesen látogatható kiállítás képei között Nagy Erik, a fotókör alelnöke kalauzol körbe. Nagy Erik, a Schöffer Gyűjteményben most kiállító kalocsai Dunatáj Fotókör alelnöke azt is elárulta, hogy ritkán, vagy eddig egyáltalán nem látott képekkel készültek a „Fény-dinamuka” anyagának összeválogatásakor. /forrás: korona FM100 Kalocsa/
Új gondolatok - Új képek 2017.
ÚJSZERŰT KITALÁLNI: BENKE FERENC ÚTMUTATÁSA MA IS ÉRVÉNYES A DUNATÁJ FOTÓKÖRNÉL – FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A VÁROSI GALÉRIÁBAN
Új gondolatok-új képek címmel nyílt meg a Dunatáj fotókör tárlata a Városi Galériában pénteken délután. Szociofotókat, természetfotókat, portrékat válogattak ki az elmúlt egy év terméseiből.
/forrás Kalocsa TV/
Objektívvel - szubjektíven Ercsiben, 2016.12.02.
2016. december 2-án került falra Ercsiben Objektívvel - szubjektíven című kiállításunk, kiegészítve néhány előző években kiállított fotóval, melyet nagy érdeklődés fogadott. A kiállítást Péter Jánosné Évike szervezte, aki tavaly a Kalocsai Kisgalériában mutatta meg képeit a kalocsai közönségnek, a Horvát Önkormányzattal való együttműködés keretében. A kiállítást Győri Máté polgármester nyitotta meg, méltatva a fotókör által kiállított képek értékeit. A kiállítás megtekintése közben élénk érdeklődés mutatkozott a látogatók és a fotósok között, kötetlen beszélgetésben érdeklődtek "munkáink" születéséről. Örömmel konstatáltuk az Ercsiek élénk érdeklődését fotóink iránt, abban a reményben jöttünk haza, hogy a kapcsolatot ápolni fogjuk és szívesen visszük képeinket máskor is az ercsii közönség elé.
Objektívvel - szubjektíven 2016.
A kalocsai fotókör szubjektív világa várja a Galériában
Október közepéig lehet a részese egy olyan világnak, amely objektíven át mutatja be mindennapjaink szubjektív valóságát a kalocsai Dunatáj Fotókör Egyesület tolmácsolásában a Városi Galériában.
A Paprikafesztivál első napján nyílt fotókiállítás érdekessége, hogy ott a fotókör jól ismert nevei mellett új alkotók képeivel is találkozhat – hangzott el Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő és kulturális bizottsági elnök nyitóbeszédében.
Bolvári Ferdinánd a kalocsai Dunatáj Fotókör Egyesület „Objektívvel – szubjektíven” című tárlatának megnyitóján beszélt arról is, milyen művészi hitvallás nyomán dolgoznak az alkotók.
A képviselő ezután további eredményeket kívánt a fotókör tagjainak és a városi közönség figyelmébe ajánlotta a kiállítást.
(Forrás: Vörös István, koronaradio.hu)
"Hagyományok útján" 2015.
A tárlatot Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója nyitotta meg, amelynek egységeként működik a kiállításnak otthont adó Városi Galéria. A vezető örömmel és büszkén lépett a mikrofon mögé, mint emlékeztetett, immáron a negyedik alkalommal nyithatja a fotókör tárlatát, amelynek minden egyes alkalommal örömmel tesz eleget.
– Ennek a klubnak az a célja, hogy összefogja a kalocsai és környékbeli fotósokat, tanítsa és képezze őket, valamint fényképezze a tájat, az embereket és ezt be is mutassa a nagyközönségnek. Kérem őket, hogy még sok-sok évig folytassák ezt a tevékenységet, hiszen a galéria ajtaja mindig nyitva áll előttük – mondta az igazgató. – Néhány esztendővel ezelőtt, amikor a kalocsai fényképezésről írtam, úgy fogalmaztam, hogy a fotózás a fénykép mágiája. Tessék csak az indiántörténetekre gondolni, amelyek arról szóltak, hogy az indiánok nem engedték fotózni magukat, attól féltek ugyanis, hogy a fotó elveszi és bezárja a lelküket. Bizonyos tekintetben a paraszti társadalom is ilyen volt, hiszen a XIX. században lehet már polgári családokról fényképeket látni, de a parasztokról nem. Később, a háború idején vált elterjedtté, hogy legyen otthon emlék a frontra vonult szülőkről, testvérekről. Ez a mágia tehát egészen a XX. század elejéig élt, és talán még most is él – folytatta, majd a falról lógó alkotások időtlenségéről beszélt Romsics Imre. Végezetül, a teljesség igénye nélkül hívta fel a figyelmet egy-egy alkotásra: így például Bedi Gyula ordasi aratókról készült képére, a dobóhálót hajító férfiről készült alkotásra, Kiss Balázs családi csónakázást ábrázoló fotójára, vagy Polgár Tibor szociofotójára, amely egy uzsonnázó gyermeket ábrázol. Az igazgató mindehhez izgalmas okfejtéseket is társított, amelyről azért nem közlünk részleteket, hogy ne árnyaljuk az Ön fejében kialakuló képet, hiszen valamennyi alkotás másképp szólít meg embert és embert. (Forrás: Kalohirek.hu) A KalocsaTV képriportja ide kattintva nézhető meg!
"Képszabadság" 2014
Tíz éve májusban alakult meg a lelkes kalocsai alkotócsoport, a Dunatáj Fotókör.
A tagok úgy érezték, hogy a néhány hónappal ezelőtt tartott „születésnapi pohárköszöntő” mellé dukálna egy átfogó, az elmúlt évtized termését bemutató kiállítás is – így született a „Képszabadság”. A Bedi Gyula, Benke Ferenc, Viczay Lajos, Gombaszögi Róbert, Kapitány László, Mészáros Máté, Nagy Erik, Péjó Zoltán, Polgár Tibor, Rózsa Tibor, Szabó Gábor, Tálas Achim, Tóth János, Kiss Balázs alkotta csoport kiállításán a hagyományos csendélettől a táj- és természetképeken át az absztraktba hajló, digitálisam szerkesztett alkotásokig és szociofotóig mindenfélét láthatunk. Péjó Zoltán, a fotókör elnöke elmondta, hogy a címválasztás sem véletlen, hiszen a „Képszabadság” utal a klasszikus értelemben vett fotózás határainak kísérletező feszegetésére, a formai- és tartalmi sokszínűségre, valamint kisebb áthallással arra is, hogy „szabálytalanságot” fecskendez „túlszabályozott” világunkba. Nehéz szavakkal leírni, amit egy átszellemült, mosolygó, szúrós tekintetű, vagy éppen elgyötört arc, egy sziluett, egy mozaik, egy trükkös tájkép, egy villámnyaláb sújtotta Főszékesegyház, vagy a Tomori Pál Főiskola folyosóinak fényjátéka ad – ahogy azt a „dunatájosok” látják. Egy biztos: a tárlatot vétek kihagyni, mert nem csak a szépérzéknek és a szemnek, hanem a képek mellett andalgók lelkének is végtelen szabadságérzetet kölcsönöz az alkotók üzenetének fejtegetése. (Forrás: Kalohirek.hu) A KalocsaTV képriportja ide kattintva nézhető meg!